Így ne csinálj filmet: Sötét Órák

Utolsó frissítés: 2026.06.01

Kisházy Eszter Mozgóképszakos hallgató Sötét órák című rövidfilmje annak abszurd történetét meséli el, mi történik akkor, amikor filmes hallgatók minden komolyabb előkészítés nélkül próbálnak filmet forgatni. A kisjátékfilm egy korábbi alkotás, A Legkisebb Film a Legnagyobb Magyarról örököse, amely a Hídember körüli állami túltámogatás és presztízsfilm-politika kritikájaként működött. A Sötét órák a fejetlen filmforgatás történetét helyezi új köntösbe.

Formailag a film követi elődjét: improvizatív játék, dokumentarista kamerakezelés és szándékosan kaotikus szerkesztés példázza a humor forrásául szolgáló fejetlenséget. A forgatás hamar teljes káoszba fordul: váratlan helyszínváltozások történnek, szereplők nem jelennek meg, az egyetlen színésznek alkoholizálnia vagy cigarettáznia kellene, de nincs kellék, ráadásul cigarettázni sem cigarettázik.

A film különösen élesen reflektál a filmes bölcsész szubkultúra performativitására és esetleges önmitologizáló elitizmusára. A szereplők intuitív módon próbálnak „Sátántangó-szerű” kelet-európai művészfilmet készíteni, miközben láthatóan sem technikai, sem alkotói kontroll nincs a kezükben.

A feldolgozás azért működik kifejezetten jól, mert nem pusztán új kontextusba helyezi az eredeti ötletet, hanem a jelenlegi bölcsész-filmes közegek pontos karikatúrájává is válik. A néző így nemcsak szórakozik a káoszon, hanem könnyen ráismer a film által kifigurázott kulturális attitűdökre is.

A Sötét órák egyik legnagyobb erénye, hogy belülről neveti ki saját közegét: ezt a filmet bölcsészek készítették bölcsészeknek.

Ez a cikk az ELTE Szemle sorozat része.

A 2026-os ELTE Szemle legizgalmasabb projektjeit, interjúit és elemzéseit gyűjtjük össze ebben a sorozatban.

→ Archívum megnyitása